Igaz történetek tőletek, nektek
Szeretném megosztani veletek Klaudia sorait, ami visszajelzésnek indult, de egy inspiráló történet lett.
Egy olyan „szemre” is szükségem lenne, aki kellően távolról, objektívebben láthatja a helyzetemet, de mégis előre vivően tudna segíteni.
„2023 tavaszán teljesen véletlenül találkoztam Zsuzsival. Akkor még nem tudtam, mire számíthatok, mert személyesen sem ismertem, csak annyit tudtam róla, hogy coachinggal foglalkozik.
Úgy éreztem, ha csak 1 ötlettel is elindít valamerre, vagy felnyitja valamiben a szemem, már azért megérte. A segítségét kértem, így kb. 3 alkalommal találkoztunk. Nem vetem meg az önmunkát. Általában több, körülöttem lévő ember segítségét szoktam rendszeresen kérni, nyitottan fogadom a kívülről jövő visszajelzéseket.
Önmagammal kapcsolatban sok mindennel tisztában vagyok. Tavasszal mégis úgy éreztem, hogy egy olyan „szemre” is szükségem lenne, aki kellően távolról, objektívebben láthatja a helyzetemet, de mégis előre vivően tudna segíteni.
Tavaly január-február környékén megszületett a döntésem: a gyermekkorom óta hivatásomnak tekintett munkámat készültem éppen hátra hagyni. Mikor Zsuzsival találkoztam, akkor az elhatározásom már megvolt, csak épp az irány nem. Ami azért kellene ahhoz, hogy lépni tudjak.
Munkahelyi stresszel terhelt, nehéz 6-8 hónappal a hátam mögött megnyugtató volt Zsuzsival beszélgetni, mindezt közvetlen, baráti hangulatban. Üdítő és sziporkázó volt a jelenléte. Remek kérdésekkel segített felismernem, hogy milyen lehetőségekkel rendelkezem, ezeken kívül pedig milyen további, számomra elérhető lehetőségeket tudnék még kiaknázni. Tetszett, hogy „abból főztünk, ami van”, ebből merítve tettük hozzá azt, ami még lehetne. Mindezt csokorba szedve, részletekbe menően.
Tehát nem irreális álmokat kerestünk, de azért így is voltak komforzónából kimozdító irányok, gondolatok, amikkel aztán napokig barátkoztam.
Számtalan „hogy ez nekem nem jutott eszembe?” felismerés is született, átkeretezve az addigi tartalmat önmagamról. Mindig vártam ezeket az alkalmakat, mert új oldalamra világított rá.
Hihetetlenül inspiráló és lelkesítő volt, ami sokszor átsegített egy-egy nehezebb perióduson, lendületet adott.
Júniustól ugyan aktívan és folyamatosan pályáztam állásokra, de valahogy egyik sem szólított meg.
Mialatt Zsuzsi zarándok útra ment, én itthon jártam a magamét: nem tervezetten, de a lehetőséggel élve elköltöztem, amit számomra meglepő módon 2 hét leforgása alatt kiviteleztem is. Az elképzelésemnek megfelelő munkám ugyan még nem volt, de körvonazódott egy lehetséges hely. Annyira bíztam benne, hogy végül az is bejött!
Ennek segítségével sikerült továbblépnem, s egyúttal más, jobb lakhatási körülményeket is biztosítani magamnak. Aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy nem vagyok az a dolgokba hirtelen beleugrós típus, vakmerőnek meg aztán végképp nem nevezném magamat! 
Egyszerre 2 fontos életterületet eszembe nem jutott volna megmozgatni. De valahogy úgy éreztem, hogy ha itt a lehetőség, akkor nem hagyhatom ki, lesz ami lesz!
Hiszek abban, hogy magam alakítottam a helyzeteket azzal, hogy mertem döntéseket hozni, mikor arra volt szükség. És készen álltam mindarra, amit ezek hoztak magukkal. Sok munka volt benne (fizikai és lelki szinten is), de rettentő boldog vagyok, hogy így sikerült.
Zsuzsinak pedig irtó hálás, mert olyan irányokat, lehetőségeket villantott fel, amikre akkor nem láttam rá, vagy amire nélküle nem lett volna önbizalmam rálépni. Fontos leszögeznem, hogy minden felismerést, elhatározást, vállalást én tettem meg, magamnak. Az egyes alkalmak közötti idő elegendő volt ülepíteni magamban az információkat, a környezetemben pedig úgy alakultak a lehetőségek, hogy sikerült eddig eljutnom.
